2014. november 29., szombat

Kásler Árpád: Békülő és összefogást elősegítő kezet nyújtok... Tegyük félre mindazt ami szétválaszt bennünket

BEJELENTÉS – KÁSLER ÁRPÁD


Kásler Árpád

Cipruson, 2014 december első hetében megrendezésre kerül egy 5 napos nemzetközi konferencia a CHF és más deviza „alapú” hitelek által okozott nemzeti tragédiák felmérésére, a nemzetközi szintű összefogás megteremtésére, egy mindenki számára megnyugtató mielőbbi megoldás elérése érdekében.

Eddigi ismereteim szerint, 16 ország küld képviselőket, a rendezők meghívására. A rendezők, elmondásuk szerint, a meghívásokat két szempont alapján küldték ki, egyik fő szempont, hogy minden országból jelen legyen legalább egy hivatalos személy, aki törvényes felhatalmazása révén, mint illetékes hatóság nyilatkozzon az üggyel kapcsolatban. A másik szempont, hogy olyan személy vagy személyek legyenek meghíva, akik a legtöbbet, vagy leghatékonyabban cselekedtek, a legnagyobb eredményt érték el e téren.

Mint korábban már ismertetve lett, Magyarországról Trócsányi László igazságügyi miniszter képviseli a hivatalos álláspontot, a másik választás személyemre esett, mely bár rendkívül megtisztelő, ugyanakkor komoly súllyal és felelősséggel jár. Mivel a konferencia hivatalos programjában más személy, vagy szervezet nevét Magyarországról nem láttam feltüntetve, úgy gondolom, hogy ebből a megtiszteltetésből juttatnom kell mindazoknak az embereknek és szervezeteknek, akik ők is, a maguk módján kiálltak a kifosztott emberekért és a törvényesség helyreállítása érdekében.

Békülő és összefogást elősegítő kezet nyújtok mindazoknak a személyeknek és szervezeteknek, akik elfogadják azt. Tegyük félre mindazt ami szétválaszt bennünket, részemről fátylat borítok minden eddigi vélt vagy valós sérelmemre, alaptalan vádaskodásra, hátbatámadásra, csakis kizárólag az ügy előremenetelét tartva szem előtt remélve, hogy egyre többen belátják azt, hogy helyes volt a politikai síkra terelni a megoldás kulcsát, mivel a politika hozta meg a legvégső döntést, mely romba dönti a magyar családokat.

Akik élni szeretnének az összefogás lehetőségével anélkül, hogy be kellene olvadniuk a mi politikai mozgalmunkba, mindenki megtarthatja saját arculatát, mindössze egy feltétele van az összefogásnak az, hogy ne ártó szándék, hanem a megoldás közös keresése vezéreljen mindenkit, megértve és elfogadva egymást, azok keressenek. 
Mindenki számára elérhető vagyok, tegyenek javaslatot, hogy mit üzennének a nemzetközi konferencia résztvevőinek. Nem akarom kisajátítani azt, ne csak a BAÉSZ és A Haza Nem Eladó Mozgalom legyen képviseltetve ott, elviszem mindenki üzenetét, „zászlaját”, alázattal és tisztelettel.

Forrás: kaslerarpad.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztom itt: