2014. október 27., hétfő

Varga István helyzetértékelése a Magyar Devizahiteles KARTA konferenciáján (+ videó)

Varga Istvánnak ezt a videóját is "kötelező megnézni" címkével láttam el. Megtudhatjuk belőle többek között, hogy miért érkeztünk fordulóponthoz, hogy miért kell innentől "pénzügyi agresszióról", "gyilkos kölcsönről" beszélnünk és mi az a három lépés, amit a közeljövőben tennünk kell. 



2014. október 23., csütörtök

TÖBB EZER MILLIÁRDOS ÁTVERÉS - INTERJÚ LÁZÁR DÉNESSEL - borsonline.hu

A bankok okozta kár nagyobb részét a devizahitelesek nyakába varrják – állítja Lázár Dénes. Az ügyvéd szerint hatalmas a zűrzavar a magyar bankrendszerben, ezért történhet meg, hogy az adósokat kormányzati asszisztálással ejtik át a bankok. 
A bankok könnyen átverik, majd lerázzák ügyfeleiket, erre lehetőséget ad a devizahitelesekről szóló törvény. Fognak ugyan fizetni, de messze nem eleget – véli Lázár Dénes ügyvéd, a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) egyik alapítója. Mit tegyen az adós? – erről is kérdeztük az Ausztriában élő jogászt.
- Mekkora lehet a valódi kár, amit a devizahitelesek elszenvedtek?
- A devizahiteleseknek okozott kár értéke több ezer milliárd forint. A bankok azonban ennek a kárnak csak egy részét (a jegybank számításai alapján kb. 1000 milliárd forintot) térítik meg az új törvények alapján. A kár nagyobbik részét a kormány és a bíróságok a devizahitelesek nyakába varrják.

2014. október 22., szerda

Póka: Ne fizzesenek a devizahitelesek - MNO.hu/HírTV

Nem mai anyag, még szeptember elején hangzott el, de nagyon aktuális. Az alábbiak jelentek meg a mno.hu oldalán: "Arra szólította fel a Nem Adom a Házam Mozgalom vezetője a devizahiteleseket, hogy ne fizessék tovább törlesztőrészleteiket a bankoknak. 

Póka László szerint így a pénzintézetek már karácsony előtt térden állva fognak nekik könyörögni, hogy a kormány bevonása nélkül oldják meg az adósok helyzetét." Cikk folytatása itt >


Pár napra rá az alábbi beszélgetés hangzott el a HírTV műsorában: (úgy tűnik valóban prés alatt lesznek/vannak a bankok)

2014. október 20., hétfő

Na, szép kilátások. Ember legyen a talpán, aki érti az egészet...

Egy ideje elveszítettem a fonalat devizahiteles ügyekben. Már nem tudom, hogy 

  • "meg leszek-e mentve", vagy nem,
  • én leszek-e egyáltalán megmentve, vagy a bankok (?), 
  • ha nem értek egyet az elszámolással, ami még a bankok szerint sem lesz problémamentes, akkor lesz-e lehetőségem jogorvoslatra,
  • felfogja-e mondani a bankom a szerződést még november előtt, vagy nem,
  • szabad-e, érdemes-e fizetni valamit a banknak, amig le nem tisztázódnak a dolgok...stb.
Nem régen összefutottam Papp Péterrel, aki a szememben az egyik legtájékozottabb "laikus szakértő" e témában. Most ő is úgy látja a helyzetet, hogy nem igazán látja át a helyzetet. Ezek után olvasom a Portfólió.hu oldalán, hogy "Káosszal fenyeget a devizahiteles elszámoltatás". 
"A bankok és a szabályozók között a devizahiteles perek színfala mögött már nem a bruttó 900-1000 milliárd forintos bukóról vitatkoznak, hanem arról, hogyan lehet bírságok nélkül megúszni az elszámoltatást. Ugyanis az egyáltalán nem biztos, hogy technikailag problémamentesen végre tudják hajtani egy több oldalas bonyolult képlet átvezetését a banki rendszereken. Persze gőzerővel keresik a megoldást, de például a számításokhoz szükséges adatok egy része csak papíron vagy olyan elektronikus formában létezik, amivel még rengeteg munka van. Az informatikai gigaprojektek mellett az ügyfelek kiértesítése is százmilliós nagyságrendű költséget jelenthet egy-egy nagybanknál. A rejtelmes tárgyalásokról tudtunk meg fontos információkat." Teljes cikk itt olvasható >
Na, szép, gondolom magamban. Kértem is gyorsan időpontot Dr. Várhelyi Tamástól, és sikerült is vele beszélnem a hétvégén. Ő is megerősített, hogy a helyzet valóban kezd kaotikus lenni, de nagyon...

Sajnos Barabás Gyula sem tudott javítani a helyzeten. Ezt írta a Facebokra:



Ma reggel az ATV-ben Dr. Polgár Zoltán, a Magyar Devizahiteles KARTA jogi szakértője nyilatkozott, hogy "nagyon nagy a baj". Véleménye szerint helyesen döntöttek azok a bírók, akik a bankok által indított perekben az Alkotmánybírósághoz fordultak, ui. több szempontból is alkotmánysértő a törvény és az uniós rendelkezésekkel is ellentétes:


Lázár Dénes szerint: "Hatalmas a zűrzavar a magyar bank- és jogrendszerben....  Ilyen körülmények között számomra nem meglepő, hogy az adósok közül sokan radikalizálódtak."



Végül már egy hónappal ezelőtt megmondta Varga István: "Ez a törvény úgy, ahogy van, melléfogás." Kapcsolódó blogbejegyzés videóval itt. 



Ember legyen a talpán, aki érti az egészet...

Talán a Devizahiteles KARTA által szervezett hétvégi kongresszuson kiderül valami. Erről részletek itt.

Frissítés: 2014. november 3-án:


Dr. Damm Andrea az EchoTV-ben nyíltan elmondja, hogy van. amit már ő sem ért, pedig ő az egyik legfelkészültebb ügyvéd, bankjogász a szakmában.
A Devizahiteles KARTA konferenciájáról beszámoló itt tekinthető meg, benne Varga István kiváló helyzetértékelésével és programadásával.

2014. október 15., szerda

Meghívó a Devizahiteles KARTA konferenciájára (2014.október 25.)

Tisztelettel meghívjuk a Devizahiteles KARTÁ-hoz csatlakozott tagokat és szimpatizánsokat a KARTA 2014. Október 25-i kongresszusára.

Ha még nem csatlakozott a KARTÁ-hoz, akkor a petíció aláírásával azt megteheti itt.


Napirend 


  • A megjelentek köszöntése
    • Előadó: Dr. Monostori Attila, a Devizahiteles KARTA elnöke
  • Elnökség bemutatása
  • Megemlékezés Makkos Albert munkásságáról 
  • A devizahitel alapvető problémái, tájékoztatás a kialakult helyzetről
    • Előadó: Varga István
  • A parlament által elfogadott devizahiteles törvényekben az adósokat érintő hátrányos kilátások
    • Eladó: Dr. Polgár Zoltán, Falus Zsolt
  • A Devizahiteles KARTA célja, és feladata
    • Előadó: Balog István és Dr. Monostori Attila
  • Vendég jogászok bemutatása, felszólalások
Dr. Monostori Attila videó üzenete     Dr. Polgár Zoltán videó üzenete

     

További jogi szakembereket várunk még, a későbbiekben erről még adunk tájékoztatást.

A rendezvény helyszínének előkészítése függ a várható résztvevők számától, ezért regisztrálni kell az eseményre itt az oldal alján.

Kérjük kövesség fugyelemmel naponta a Devizahiteles KARTA oldalát, valamint az email postáját, hogy mindenről időben értesülhessen.

Üdvözlettel: 

Devizahiteles KARTA vezetősége

2014. október 3., péntek

Devizahitelek - Titkosak az infók a valódi kárról (figyelo.hu)

Élvezet olvasni Lázár Dénes egyszerű, világos szavait. Tisztánlátása, őszintesége és bátorsága tiszteletre méltó. Az üzenete viszont igencsak aggasztó....

"A kormány és a Bankszövetség célja az, hogy elhitessék a devizahitelesekkel, hogy most már nincs több teendőjük és csak várniuk kell arra, hogy a bankok majd tisztességesen elszámolnak - mondta lapunknak Lázár Dénes Ausztriában dolgozó ügyvéd.


Lázár Dénes (forrás: figyelo.hu)
- Most, hogy megszületett az első devizahiteles törvény, van teendője a devizahiteleseknek vagy egyszerűen csak várniuk kell arra, hogy a bankjuk majd értesíti őket?


- A kormány és a Bankszövetség célja az, hogy elhitessék a devizahitelesekkel, hogy most már nincs több teendőjük és csak várniuk kell arra, hogy a bankok majd tisztességesen elszámolnak. A Bankszövetség főtitkára korábban hangot adott azon igényeknek, hogy a kormány akadályozza meg a devizahitelesek pereit. A most elfogadott törvény ebből a szempontból teljesíti a Bankszövetség igényeit, mert hatalmi szóval leállít több ezer folyamatban lévő pert. A törvény azonban nem vonatkozik az összes devizahiteles perre. Emiatt sok olyan semmisségi ok van még, amelyek alapján lehet továbbra is pereket indítani. A devizahiteleseknek azt kell most eldönteniük, elhiszik-e azt, hogy a kormány és a Bankszövetség őszintén és tisztességesen a probléma megoldásán dolgozik-e. Aki ezt elhiszi, annak nem kell perelnie. Aki azonban gyanakszik arra, hogy egy újabb átverés készülődik, annak érdemes elgondolkoznia a perelésen."
Forrás: figyelo.hu

Megosztom itt: