2016. február 16., kedd

Miért nem fizetem a hitelem?


A Kúria döntésének (6/20213 PJE- a szerk.) egyik legfontosabb megállapítása szerint a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.

E rendelkezés tisztességtelensége csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető.


2012-ben jöttem rá, a megnövekedett terhek hatására, hogy a hiteleket nem lehet kifizetni.


Azt kell visszafizetnem, amit meg sem kaptam. Ha a kölcsön felvétele előtti húsz évben a nyolcadára esett a forint értéke a svájci frankhoz képest, akkor nyolcszáz százalékkal drágult a svájci frank. A banki kockázatkezelő kötelessége lett volna a következő húsz évre bemutatni a várható trendeket, melyet nem tett meg. ( a Bankszövetség éppen az ellenkezőjéről győzködte az ügyfeleket (szerk.): 
"Nem kell tehát attól félni, hogy az árfolyamkockázat miatt a devizában hitelt felvevő háztartásokat súlyos veszteségek érhetik…

KATTINTS A RÉSZLETEKÉRT:
http://hitelsegitseg.tk/…/devizasok_figyelem_igazo…/4-1-0-59


Ha nekem a nyolcszorosára nőnek a fizetési kötelezettségeim, akkor nem kötöm meg a szerződést a bankkal. Nincs az az ember aki, ha elé tárják, hogy a kölcsön nyolcszorosát kell visszafizetnie, elvállalta volna annak felvételét.

Ezek tények, nem vélelmek, adatokon nyugszanak.

Amennyiben a bank a szaktudását nem bocsájtja a rendelkezésemre, gondoljunk csak az orvosra, vagy az autószerelőre, azt műhibaként elmarasztalják. Vajon a bankokat miért nem marasztalják el ugyanazért a hibáért? A bankárok műhibáját még senki nem kérte számon, Magyarországon. Pont itt van az ideje.

A pénzügyi kérdésekben a hitelfelvevők többsége, így én sem voltam tisztában az alapfogalmakkal sem, hiszen nem vagyok pénzügyi szakember, bankár.


A hitelszerződés megkötése előtt, kockázatfeltáró nyilatkozatot írattak velem alá, amely nem tartalmazta a valódi kockázatokat.


Mi a Carry trade üzlet, ennek milyen kockázatai vannak? 

  • Nem tájékoztattak, hol tudom megtekinteni a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatát. 
  • Nem tájékoztattak arról, hogy mi a CDS felár, és mi az FX Swap ügylet, és mi köze a banki finanszírozáshoz.
  • Sőt arról sem tájékoztattak, hogy ha az árfolyam módosul, nem csak a törlesztő részlet, hanem a tőketartozás összege is módosul, amely alapján a szerződés akár fel is mondható!


A helyszíni szemlét az OTP saját megbízottja végezte el. (a reklám szerint ingyenesen)
Kérésemre, hogy a hitelbírálat dokumentumait adják ki a részemre, a következő választ adták: 


"A hitelbírálat dokumentumait nem adjuk ki Önöknek, mivel azok üzleti titkot képeznek. "

Azért üzleti titok, mert a dokumentumok alapján, egyáltalán nem adhattak volna nekem devizaalapú kölcsönt.


Miért nem fizetem a hitelem?

Mert a megfelelő tájékoztatás hiánya az egész szerződést semmissé teszi.

Forrás: Fazakas András
Szerkesztette: Hitel Segítség

Kapcsolódó szakirodalom:



1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm


    VálaszTörlés

Megosztom itt: