2017. április 12., szerda

DEVIZAHITELEK - AVAGY A LÓVÁ TETT ORSZÁG

Forrás: facebook.com/notes/vezér-szörényi-lászló

A “lóvá tesz” szólás eredete a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmekben található. Régen úgy tartották, hogy a boszorkányok kiszemelt áldozatukat lóvá változtatva képesek rajta orgiáik helyszínére repülni. A hiedelem szerint az, akit lóvá tettek, vagyis elvarázsoltak, az teljesen ki volt szolgáltatva a boszorkánynak, aki azt tehette vele, amit akart, kénye-kedve szerint kínozhatta.

Mai modern formájában ugyanez történik, ahol a boszorkányoknak a pénzintézetek, a lóvá tett, megkínzott áldozatoknak pedig a devizahitelesek tömege felel meg, vagyis a fél ország.

De mégis, hogyan tudták ezt megcsinálni, átverve és tönk szélére taszítva családok és vállalkozások százezreit? 

Sokan nem értik hogyan fordulhatott elő, hogy valaki felvesz 15 millió forintnak megfelelő svájci frank alapú hitelt, majd 17 millió forint törlesztés után 10 év múlva még mindig van 15 millió forintnak megfelelő tőke(!) tartozása, plusz a kamatok.

Pedig a képlet egyszerű: a “deviza alapú hitel” nem hitel, és a devizához sincs sok köze. Úgy fogalmaznék, csalássorozat, megtévesztés, manipuláció. 

Lássuk akkor a “medvét”, vagy inkább a “medvéket” egyszerűen és közérthetően, hogy vajon mitől csalás a “devizahitel”:

1. Hamis törlesztőrészlet kalkuláció

2. Az árfolyamrés miatt megnövekedett tőketartozás és törlesztőrészlet.

3. A devizahitel valójában NEM HITEL, hanem egy hitelnek álcázott származtatott csereügylet (SWAP transaction)

4. Az összes kockázatot az adósra hárították.

5. Tájékoztatás elmaradása


Összegzés
Véleményem szerint az összes devizahitel szerződés SEMMIS, és jogi úton kell rendezni az adósok kártalanítását!

A részletes cikk az egyes pontokkal kifejtve itt olvasható:

(Meg.: érdemes a hozzászólásokat is elolvasni, a szerző ott is megosztott információkat.)


Vezér-Szörényi László 
pénzügyi informatikus mérnök, gazdasági szakértő, digitális pénzek, banki szoftver fejlesztő, 

1960- ban született Baján, Magyarországon. 1984-ben szerzett informatikusi diplomát a Drezdai Műszaki Egyetemen. Szakterülete a pénzügyi szoftverek tervezése és elkészítése. 1990-1992 megszerzi a pénzügyi alapképzését a Bank Austriánál. Az elmúlt húsz évben Németországban,
Ausztriában és Svájcban is dolgozott banki informatikusként. 1998-tól 5 éven keresztül a német kormány bankjának tanácsadója, ill. konkrétan eme bank főkönyvét kezeli. 2007-ben megalapította Magyarországon a Korona Csereklubot, és 2008-ban pedig beindította az első működőképes, internetes cserepiacot. Hazai vonatkozásban: a Magyar Országgyűlés megbízásából készített
egy átfogó tanulmányt az ökológiai pénzrendszerekről. Az Országos “Helyi Pénz” Konferencia
kiemelt szakmai tanácsadója.

1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés

Megosztom itt: