A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) élére állt a strasbourgi, Emberi Jogok Európai Bíróságához forduló devizahiteleseknek, akik ott szeretnék érvényesíteni jogaikat. Az alábbi közlemény tették közzé:
 |
Forrás: PITEE, pitee.wordpress.com
"Kedves Devizahitelesek!
A parlament által megszavazott Bankmentő törvények célja helyreállítani a deviza-hitelszerződések érvényességét és ezáltal, a devizahitelesek nyakába varrni a forint elértéktelenedése által okozott terheket.
A magyar bíróságok az elmúlt négy évben nyilvánvalóvá tették, hogy nem hajlandóak igazságot szolgáltatni, nem hajlandóak a törvények betartását a hatalmi eliten számon kérni.
A forintosítás ellen jogvédelmet jelenleg csak az Emberi Jogok Európai Bírósága tud nyújtani.
Ebben a bejegyzésben arról tájékozódhat, mikor indítjuk az eljárásokat a strasbourgi bíróságon, és mit kell tenni annak, aki részt akar venni az eljárásban.
Az Alkotmánybíróság, ismereteink szerint, az összes beadványt elutasította. Az elutasítást követően benyújtott panaszokat pedig azzal a megjegyzéssel küldték vissza, hogy a panasz tárgya ítélt dolognak számít.
Az Alkotmánybíróságnak ezek a határozatai megnyitották az utat a strasbourgi emberi jogi bírósághoz. A PITEE egyesület tagjai jelenleg a strasbourgi eljárás előkészítésén dolgoznak.
Célunk, hogy megteremtsük a feltételeit annak, hogy a lehető legtöbb fogyasztó eljuthasson az Emberi Jogok Európai Bíróságához.
A teljes közlemény az alábbi kérdésektre ad választ:
- KI FORDULHAT A STRASBOURGI BÍRÓSÁGHOZ?
- MIT TEGYEK HA EDDIG NEM NYÚJTOTTAM BE PANASZT AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ?
- MILYEN DOKUMENTUMOKRA LESZ SZÜKSÉG AZ ELJÁRÁS ELINDÍTÁSÁHOZ?
- KI FOGJA KÉPVISELNI A DEVIZAHITELESEK ÉRDEKEIT A BÍRÓSÁGON?
- MEKKORA KÖLTSÉGEKKEL SZÁMOLJAK?
|
Miért beszél mindenki DEVIZAHITELRŐL ? A hitelek DEVIZA ALAPÚ elszámolással történnek ?! Na EZ A CSALÁS, ÁTVERÉS ! Senki nem látott devizát, szerintem még a bankok sem! Miután a szerződésem nem tartalmazza a hitel összegét devizában ! Ezek után milyen összegű deviza alappal számolnak ? 2007.évben 1.670.000,- Ft autó-hitelt vettem fel, deviza alapú elszámolással ! A szerződésben az szerepel a HITEL ÖSSZEGE : 1.670.000.- FORINT ! Most majd megsegítenek ? a FORINTBAN FOLYÓSÍTOTT HITELT akarják FORINTOSÍTANI ? "Nesze semmi, fogd meg jól" !
VálaszTörlés