A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkotmányjogi panasz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkotmányjogi panasz. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 24., kedd

Az Alkotmánybíróság elutasította a devizahitelesek beadványait

Az Alkotmánybíróság 2015. február 23. napján elutasította a devizahitelesek beadványait. Az alkotmánybírák közel négy hónapig gondolkoztak a beadványokon és végül arra az eredményre jutottak, hogy a beadványok nincsenek megindokolva, ezért formai okokból el kell utasítani őket.


Kivonat az indoklásból: "A panaszok nem tartalmazzák „az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét” [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont], illetve az „indítványban foglalt kérelem részletes indokolását” [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az indítványozók a megjelölt törvényi rendelkezések alaptörvényellenességét ugyanis pusztán állították, azonban nem fejtették ki, hogy véleményük szerint konkrétan mely támadott norma mely alaptörvényi rendelkezéssel ellentétes, s a vélt alapjogi sérelem miben áll. (IV/1839/2014)"
Az AB álláspontja szerint nem elegendő ok egy törvény alkotmányellenességének a megállapításához az, ha a egy törvény sérti a hatalmi ágak szétválasztásának az elvét.  Az AB elutasító határozatai megnyitják az utat az Emberi Jogok Európai Bíróságához.


Forrás: pitee.wordpress.com

2015. január 25., vasárnap

Elindult az első devizahiteles kereset a strasbourgi bírósághoz


Elindult az első devizahiteles kereset strasbourgi bírósághoz. Az Alkotmánybíróság több hónapja szándékosan nem tűzi napirendjére a devizahitelesek alkotmányjogi panaszait. Az Alkotmánybíróság ezzel megsérti a devizahitelesek emberi jogait. 

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke védi a devizahitelesek emberi jogait arra vonatkozóan, hogy az elindított kereseteikről a bíróságok ésszerű időn belül döntsenek. Az egyezmény alapján az Alkotmánybíróságnak kötelessége lenne a devizahitelesek panaszait napirendre venni és azokról döntést hozni.

Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság ennek a kötelezettségének szándékosan nem tesz eleget, a devizahitelesek a strasbourgi bírósághoz fordulhatnak jogvédelemért.


Forrás: pitee.wordpress.com

2015. január 6., kedd

A devizahitelesek ügye foglalkoztatja az európai demokratikus intézményeket

Vĕra Jourová,
igazságügy és fogyasztóvédelem
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Budapest, 2015. január 5.

Az Európai Bizottság vizsgálja a devizahiteles törvényeket, és az Alkotmánybíróság kapcsolódó határozatait. Hamarosan elindul a devizahitelesek első perhulláma az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) tavaly júliusban felhívta az Igazságügyi Miniszter figyelmét arra, hogy a devizahiteles törvények több szempontból is ellentétesek az európai jogállami hagyományokkal.

Egy demokratikus jogállamban az igazságszolgáltatás ugyanis kizárólag a bíróságok feladata. Emiatt sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét az, ha a parlament törvénnyel beavatkozik a devizahitelesek és a bankok közötti jogvitákba.

A PITEE az elmúlt hónapokban két eltérő tartalmú alkotmányjogi panasz benyújtását javasolta a devizahiteleseknek, annak érdekében, hogy kivédjék a devizahiteles törvények által okozott jogsértéseket.

Megosztom itt: