A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parlament. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parlament. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 25., kedd

Elfogadták a fair bankokról és a forintosításról szóló törvényt


Az Országgyűlés kedden elfogadta a fair bankokról szóló törvényt, valamint azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket.

A fair bankokról szóló törvény szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, valamint egyebek mellett szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást. Érinti a hitelszerződés módosítására vonatkozó rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a deviza alapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat.

A forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. Az átváltási árfolyamot a június 16. és november 7. közötti jegybanki devizaárfolyam átlaga, vagy az MNB november 7-én jegyzett hivatalos devizaárfolyama közül választják ki az adósoknak kedvezőbbet választva.

Ez alapján a svájci frank esetében 256,47 forintos, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forintos árfolyammal számolhatnak az érintettek.

Teljes, név szerinti lista a szavazásról >

Forrás: kormany.hu


2014. november 22., szombat

Z. Kárpát Dániel minden szava igaz, korrekt, pontos, tényfeltáró

Pártszimpátia és minden egyéb szemponttól függetlenül hálásak lehetünk Z. Kárpát Dánielnek, aki higgadtan, egyszerűen és világos szavakkal elmondja rövid felszólalásában azt, amit már szinte mindenki felismert a kormány egyes tagjait kivéve.

Tegnapi bejegyzésben, a bennfentes és neve elhallgatását kérő informátorunk, pont arról írt, amit Dániel is említ 5:10-től. Figyelmes szemlélőknek már kezd összeállni az ördögi terv.



Megosztom itt: