2018. július 12., csütörtök

Horvátország: devizahitelek semmissé nyilvánítva

"Semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról - írta a Vecernji List című horvát napilap csütörtökön.

A bíróság 70 oldalon indokolta döntését, írja az MTI. A testület elutasította a bankok fellebbezését, és helybenhagyta a frankhitelesek érdekvédelmi szervezete kollektív vádemelését a nyolc legnagyobb Horvátországban működő bank ellen. Azzal vádolták őket,

HOGY TISZTESSÉGTELENÜL ALKALMAZTÁK AZ ÁRFOLYAMZÁRADÉKOT, ÉS EGYOLDALÚAN MEGVÁLTOZTATTÁK A KAMATOKAT, AMELYNEK KÖVETKEZTÉBEN A HITELFELVEVŐK TÖRLESZTŐRÉSZLETE A DUPLÁJÁRA NŐTT A KIINDULÁSINAK."

"120 EZER ADÓS KAPHATJA VISSZA EZZEL A DÖNTÉSSEL A HITELEI UTÁN TÚLFIZETETT KAMATOK ÉS A DEVIZAÁRFOLYAM KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGET.

A bankoknak több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forint) kell megtéríteniük ügyfeleiknek."

Cikk folytatása itt >

Forrás: Index.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztom itt: