2018. május 9., szerda

Van még remény???



"Új reményt kaptak a devizahitelesek" címmel jelent meg cikk május 4-én az egyik pénzügyi oldalon. "Teljesen új irányt szabhat a devizahiteles pereknek az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka, aki szerint vizsgálható, hogy az árfolyamkockázatról megfelelően tájékoztattak-e, és ha nem, tisztességtelen lehet teljes áthárítása az ügyfelekre, így az nem kötelezi őket. Ez egyelőre csak egy vélemény, de nagy hatása lehet.

Korai lenne a devizahiteleseknek ünnepelniük, egyelőre ugyanis túl sok a bizonytalanság azzal az indítvánnyal kapcsolatban, amit az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka tett. Az azonban egyértelműen kimondható, hogy az erősen fogyasztóbarát megközelítés kifejezetten nekik kedvez.

Jevgenyíj Tancsev szerint vizsgálhatja nemzeti bíróság a devizahitelek árfolyamkockázatát a kölcsönt felvevőre terhelő, jogszabályban rögzített feltétel tisztességtelenségét, ha a szerződésben nem fogalmaztak világosan és érthetően. Ha emiatt a feltétel tisztességtelen, akkor nem kötelezi a fogyasztót.

Teljes cikk itt olvasható >

Forrás: azenpenzem.hu/cikkek/uj-remenyt-kaptak-a-devizahitelesek/4897/

1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés

Megosztom itt: