Álláspontunk szerint az aláírt hitel-szerződésből, nem vezethető le a felek között, a valóságban létrejött, és tartós jogviszonyként teljesülő kötelem. A hitelviszonyon túlmenően, olyan befektetési jogviszony is megvalósult, a bank virtuális devizakockázata, és az adós valós kockázatát eredményező kötelem keretében, amely a szerződésen túlmutató, többlet tényállás vizsgálatát, a bíróság részéről megkerülhetetlenné teszi. Mind az – elsődlegesen alkalmazandó – EU-s joggal (93/13 EGK Irányelv a fogyasztóvédelemről), mind a magyar fogyasztóvédelmi jogszabályokkal ellentétes. A befektetéssel vegyes hitelszerződésnek, a valós történéseinek feltárása a bírósági eljárásban, és a KÖZÉLETBEN, A KÖZBESZÉDBEN, A MEGOLDÁSOK KERESÉSE SORÁN, azt jelenti, hogy a hitelszerződés, csupán kezdete annak, hogy a bank átértelmezi annak tartalmát, és egy befektetést hajt végre annak ürügyén a futamidő alatt, a következő formában.
|
2013. augusztus 29., csütörtök
A hitelszerződés nem más, mint befektetési szerződés? (+videó)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése